Hozzávalók a piskótához

7 db tojás

14 dkg cukor

15 dkg liszt

2 dkg kakaó

A lisztet a kakaóval együtt átszitáljuk, úgy, hogy a kakaó van alul a szitában, felül a liszt, mert így, szitálás közben egyből össze is keveredik a két anyag.

A tojásokat szétválasztjuk. A cukor1/3-át a sárgájával, 2/3-át a fehérjével habbá verjük. A kéthabos tömeget egybetelepítjük és óvatosan beleforgatjuk a kakaós lisztet is, addig, amíg egynemű anyagot nem kapunk. A tésztát,sütőpapírral fedett sütőlemezre, két szögletes tortaforma nagyságúra kenjük ki. 180 C-os sütőtérben készre sütjük.

A kész piskótalapot liszttel szórjuk,tetejét sütőpapírral fedjük, megfordítjuk, és saját gőzében hagyjuk kihűlni.

A kihűlt lapokat ketté vágjuk, az egyiket olvasztott csokoládéval vékonyan megkenjük, recés spatulával díszítjük, hagyjuk megdermedni. A másik piskótalapot sütőkeretbe helyezzük.

Krém

60 dkg tejszínhab

7 dkg porcukor

5 dkg kakaópor

A tejszínt habbá verjük, és óvatosan belekeverjük a cukrozott kakaóport. Az így kapott krémet a sütőkeretbe helyezett piskótalapon egyenletesen elkenjük,dermedni hagyjuk.

Dermedés után, a csokoládéval vont piskótalapot külön 16 szeletbe vágjuk, majd a szeletelt lapokat a krémmel töltött részre helyezzük, és az egész süteményt,fűrészelő mozdulattal kockákra vágjuk.

Szerző: Kovács István cukrászoktató  2014.02.08. 17:33

Címkék: Rigó Jancsi